, (mak-acs) mn. tt. makacs-ot. Mondjuk emberről, és más állatok közöl leginkább lóról, midőn megköti magát, midőn ellenszegül, akaratoskodik, nyakaskodik, fejeskedik. Értelemre, valamint hangra rokon hozzá, sőt ugyanazon gyökből ered: makrancz, s a székelyes makúj, továbbá a vakmerő és néhutt fordítva makverő. Sok helyütt a makacs és csökönyös lóról azt mondják, megbikacsolja magát, máskép tájdivatosan: bakacsol. E jelentéseknél fogva a makacs gyöke vagy az átalakult vak, melyből lett vak-merő, tehát mintegy vakacs, vakas, azaz a mozdúlni nem akaró vak lóhoz hasonló; vagy hihetőbben eredetileg am. bakacs, a ,bak gyöktől, mivel a baknak különös tulajdonsága az ellenszegülés, öklelődés, és csakugyan a csökönyös emberről mondják is: megbakolja magát (Lőrincz Károly); ugyaninnét származik bakafántos is. Hogy az m, v és b hangok mint szervrokonok egymással fölcseréltetnek, több példa van rá nyelvünkben is, pl. Visegrád Misegrád, vacsora, bacsora, ebéd evéd, vézna mázna, vakog makog, bekeg mekeg, bakcsó máskép vakvarjú stb. Némelyek nyakas szóval azonosítják, m és n (lágyítva ny) szinte rokonok levén. Ismét mások szerént: magacs, mintegy magafejü.