, fn. tt. láb-ot, harm. szr. ~ja. Terjedelmesb szokás szerént láp, vagyis az áradásnak kitett vidékeken oly mocsáros hely, melynek szinén fű, csáté, gaz úszkál, és az árviz hordta mindenféle nád, szénatöredék a szél által majd ide, majd oda űzetik. Ily név alatt ismeretes az érsekujvári határban a Fekele láb, mely a Nyitra és Vág-Duna öntéseinek van kitéve. Így hívják különösen azon ingó, ideoda uszkáló füveket, gazokat is, melyek tömegesen, mintegy növénysziget gyanánt látszanak mozogni, pl. midőn mondják: Sok lábot hányt ki az árvíz. Ezen jelentéséből kitünik, hogy alapértelemre nézve valamint az állatot mozgató láb szóval, úgy még közelebbről a lób-ál íge lób törzsével rokon; egyszersmind fölvilágositja a lábbad v. lábad ige értelmét, az ily mondatokban: könybe lábadtak szemei; vízen lábbó hajó, azaz könyben úsztak (mintegy lóbálódtak) szemei, vízen úszó (lóbáló) hajó.