, (leb-el-ěg) gyakor. önh. m. lebeleg-tem, ~tél v. lebelgtem, lebelgtél, lebelgětt, htn. ~ni v. lebelgeni v. lebelgni. Tulajd. ért. könnyü lebel gyanánt mozog. Lebeleg a fák közt susogó szellőcske; a székelyeknél: lebbedez is. Továbbá a székelyeknél am. enyeleg. "S vélle még ěcczěr mácczor lebelgett is." Székely népmese. (Kriza J.-tól.) Ugyanott anynyi is mint szellőzi magát; restelkedik. Átv. ért. mondják emberről, ki lenge, ledér, csapodár, könynyelmü módon tölti az időt, s hasonló a szellőtől ingatott léha testekhöz. Máskép: lebzsel, azaz lebcsel.