, (lát-határ) ösz. fn. Azon körvonal a földön, melyet a köröskörül mintegy aláereszkedő ég látszik képezni, midőn valamely szabad téren körülnézzük magunkat. E szerént a messzelátónak nagyobb, a rövid-látónak kisebb láthatára van. A mértani földleirásban igy neveztetik azon képzelt körvonal a földön, mely a fejponttól (Zenith) és lábponttól (Nadir) egyenlő távolságra, vagyis e két ponttól mindenütt kilenczven foknyira esik. Szabatosabban: látkör. Átv. ért. azon határ, meddig az észnek ereje s belátása hat. Vannak dolgok, melyek az emberi ész láthatárán túl esnek. Kant iparkodott meghatározni az emberi ész láthatárát. (Horizon). Szabatosabban az itt adott értelmezés látkör; és láthatár ennek csak szélső vonalait jelenti.