, fn. tt. lármát. Erősebb, harsányabb hangu kiáltozás, kivált midőn egyszerre többen kiáltoznak. Utczai gyermekek, kocsmai dőzsölők lármája.
Lármát ütni. Különösen oly kiáltozás, mely valamely veszélyt jelent. Tűzi lárma. Lármát kiáltani a közelgő ellenség láttára. Átv. ért. lármát fujni, dobolni. E szónak, ha a lári-fári szót magyarnak el nem ösmerjük, rokon értelmü és hangu magyar társai nincsenek; azonban igen közel áll hozzá: csárma, mely túl a Dunán némely vidékeken am. lárma. Megegyezik vele a német Lärme, melyről némely német nyelvészek azon véleménynyel vannak, hogy az eredetileg a fegyverre kiáltást jelentő olasz all arme, v. allarme, honnan a franczia alarme is; miről egyébiránt Adelung kételkedik, s hajlandóbb e szót hangutánzónak tartani, rokonitván azt az elavult régi német lőren, és a szokásban levő plerren, sőt lehren igékkel is.