, (lan-k-ad) önh. m. lankad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. 1) Mondjuk emberről, s más állatról, midőn nagy teher, vagy fáradság, vagy az erőnek akármi okból eredt fogyatkozása miatt inai elvesztik szilárd feszességöket, s mereven állásukból engedvén, aláhajlanak, szóval, midőn az erősebb benyomásnak engednek, s önerejökben gyöngülnek. Sok járás, munka, fáradság miatt ellankadni. Kezei, lábai lankadnak. Lankad az erősen hajtott ló. Éhség és szomj miatt ellankadni. 2) Mondják növényekről, midőn száraik, leveleik stb. akár a nagy forróság, akár a nedv hiánya, akár belbetegség miatt hervadni, konyúlni, aláhajlani kezdenek. 3) Átv. ért. lankad a szellemi erő, melyet a nagy munkafeszülés megtöri, s rugalmasságát megbénitja. Ezen szóban tartósság, folytonosság, következéskép gyakorlatosság is foglaltatik, tehát törzsöke az elavult lanog, melyből lett lanog-ad, langad, lankad, mint: pir, pirog, pirogad, pirkad; ser, sereg, sereged, serged, serked; rez, rezeg, rezeged, rezked, reszket stb. Hangra és jelentésre megegyezik vele a latin langveo, finn lankeen (lankadok).