, (kacz-ag) önh. m. kaczag-tam, ~tál, ~ott. Rokon vele a latin cachinnor, héber czakhak, szanszkrit kakh, magyar göczög (öreges nevetés). Fenhangon, s teli torokból nevet. Mondják 1) Oly nevetőről, ki valamely nevetséges, képtelen, bohózatos tárgy fölött hangos nevetésre fakad. A bohócz minden léptére és szavára kaczagott a nép. 2) Ki, meg igekötökket s áthatólag: ki gúnyból fakad nevetésre. Kikaczagni, megkaczagni valakit. A vadászok kikaczagnak oly társat, ki semmit sem lőtt,. 3) Ki pajkosságból, disztelenül, illetlen hangon nevet. A csintalan, pajkos ifjak összebújva kaczagtak. Ne kaczagj. 4) Mondják galambról, különösen a galambok egyik fajáról, mely kaczagó galambnak neveztetik.