, (kam-t-ár-oz) áth. m. kantároz-tam, ~tál, ~ott. par. ~z. 1) Nyerges vagy kocsis ló, vagy szamár, öszvér fejét kantárral szereli. "Meg vagyok én határozva, mint a csikó kantározva." (Népd.) "Fel van az én lovam kantározva, el is megyek a rózsimhoz rajta." (Népd.) 2) Edényeket, vagy irományokat madzaggal, szíjjal, vagy kötéllet öszveköt. V. ö. KANTÁR.