, (kam-g-ol-ék), némelyek szerént kam-kar-ból alakúlt volna); fn. tt. kankalék-ot, harm. szr. ~ja. Mátyusföldén hankalék am, kútostor vagy sudar. A gémeskút vízmerítő eszközében négy főrész van: a) az ágas, kétágú oszlop, mely a gémet tartja; b) a gém, emelő rúd, a hátulsó végén valamely sulylyal, az első végén van c) a kankalék, alá függő irányban, ennek alsó végén d) a veder. V. ö. KÚTGÉM. Szalában kankaléknak hivják a hosszu szekér oldalának hátulsó zápjához kötött horgas fát, melybe a rudazó kötelet rudaláskor belehuzzák, hogy annál fogva a szénát vagy gabonát erősebben megszoríthassák. A vadászoknál a vizsla orrára illesztett hegyes fa, hogy azt fenhordott orral keresésre kényszerítse (Bérczy K.). Minthogy mind a kútgém alsó vége kamós, mind a szekér kankalékja görbére hajtott fa stb., innen gyöke a görbét jelentő kam v. kan, melyből lett kamog kanog, kamogol kanogol, kamgoló kangoló, kankolo, kankolék (= kankoló-ki) kankalék; kam-kar-ból származtatva pedig kam-karék összetett szó.