, fn. tt. kan-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. Csagataj nyelven, kaban am. kan disznó. (Abuska). Egyébiránt rokonokúl tekinthetők a hellén ΓΕΝΩ, γεννω, honnan γονενς (nemző), elavult latin: geno honnan genitor, továbbá : szanszkrit. dsan (nemző), honnan dsanasz (férj; főnök); melyek nyomán is tehát kan nemzőt jelent. A székelyeknél: kam, mely ismét a kamó, gamó szókhoz áll közelebb; és csak ugyan kamóz, gamóz azt is jelenti: kanoz, azaz nősténynyel párosúl. Itt ismét a hellén γαμεω jut eszünkbe, mely am. feleségül venni, és feleségül adni, nem különben γμος, mely am. menyekző; házasság. S mind ezt szépen megfejtené a magyar gam v. kam gyök, ha úgy értelmezni akarnók és mernők. 1) Széles ért. az állatok himje, de nem általánosan használtatik. A négylábuak közől: kankutya, kanmacska, kannyúl, kandisznó; ritkán használtatik a kanőz. A madarak közől: kanpulykam kanrécze, kanveréb. Százesztendős kanverébnek hátul van a farka. (Km.). A régies kantyúk és kanlúd helyett ma köz szokásúak: kakas és gunár. Általán tréfás népies nyelven minden hímről mondható, péld. szereted-e a kancsukát? (Kétértelmü kérdés). 2) Szoros ért. a sertések hímje, a nőstény pedig eme, emse. Kanokat herélni. Kan agyara. Falu kanja. Néha a falu kanját is megölik, de csak válik más helyébe. (Km.). Vad kanokat vadászni. Dühös, mint a vad kan. 3) Tréfás népies nyelven am. a maga nemében kitünő, a többinél derekabb. Kan gyerek, legény. Kan krajczár, azaz ezüst értékü rézkrajczár, kan ganus stb. Égett bor kanja, azaz, java. A régi babonás korban kan ördögnek hívták a boszorkányok szeretőjét. 4) Köz nyelven jelent buja embert. V. ö. HÍM.