, (kal-o-da) fn. tt. kalodá-t. Általán am. faeszköz, melylyel valamit leszorítanak, hogy helyéből ne mozdulhasson; különösen 1) A falusi birák házai előtt egykori büntető eszköz, vagyis fa alkotmány, mely úgy volt elkészítve, hogy a rajta levő lyukakba a lábakat s néhutt a kezeket is bele lehessen szorítani. A kalodának egy más neme, melybe a nyakat és kezeket szorítják, kézi vagy nyakkalodá-nak mondatik, némely vidékeken pedig hegedű-nek. Ezt akkor használják, midőn a bűnösöket valahová elszállítják, vagy elhajtják. Kalodába zárni a bűnöst. A falu kalodáját nem szabják egy ember lábához (km.) A Góry-codexben kalada. "Addég a bínnek kaladájából ki nem mégy, míg nem mennél kissebb elvett jószágról eleget téssz." 2) A ház födelét, vagy asztagok, kazalok tetejét szorító kettős fa. Mind ezektől különbözik a pelengár v. perenge. Némelyek azt vélik, hogy a latin claudo-tól származott volna; de ez a latinban magánosan áll, a nélkül, hogy hasonhangú főnevet alkotna. Jobban egyezik vele a héber galúth (fogság), a persi kalidan (carcer. Beregszászi). V. ö. KALAFA.