, fn. tt. kalmár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a, v. ~ja. Közönségesen a német Kramer szóból származtatják; néhutt a köznépnél: kalamár, a Levelestárban is), a Carthausi névtelennél: kalomár, palóczosan: kómár (mint szalma = szóma), innen kómáros szilva am. kalmáros szilva; (kramen Heyse szerint vagy hangutánzó gyökből eredett, vagy a latin comparare, olaszul comprare, szóból módosult). Ha saját nyelvünkből szabad volna elemezni mint más nyelvekben szokás a legtisztább törzs kalam volna, mely többek közt meg van kalamol szóban is, mely am. jár-kel; tehát kalamár vagy kalmár, annyi volna, mint járó-kelő. 1) Személy, ki különféle, vagy bizonyos nemü árukkal üzérkedik, iparczikkeket, vagy termesztményeket bevásárol, meg elad. Tengeri, szárazföldi kalmár. A gabonával, borral, barmokkal üzérkedőt inkább kereskedőnek mondják. 2) Szorosb ért. boltos, kereskedő, milyenek, fűszeres kalmár, ki fűszerekkel, s különféle száraz, hideg eleséggel, stb. üzérkedik; rőfös kalmár, ki posztót, vásznat, gyolcsot, stb. árul; ékszeres kalmár, edényes kalmár. stb. Egyébiránt ezek is, ha üzleteiket nagyban folytatják, inkább kereskedő czimmel élnek, kik pedig kicsinyben üzik e kereskedést: szatócsok. Nem szokott a kalmár otthonn gazdagodni. (Km.). Nem mind bors, amit a kalmár ebe hullat. (Km.). A finnben kalu am. holmi, árú, ettől: kaluna = kereskedő; ahonnan némelyek kalmár-t is holměból származtatják.