, (kal-ap) fn. tt. kalapo-t, harm. szr. ~ja. Szilárd kelméből készitett föveg vagyis fejtakaró, mely sajátságos alakja által különbözik a sipka, süveg, gucsma, s egyéb fövegektől, kiváltkép az által, hogy köröskörül kisebb vagy nagyobb karimája van, mely mindazáltal számtatan módositás, hajlitás alá van vetve. Széles, pörge kalap. Magas, alacson kalap. Csúcsos kalap. Felcsapott, három szögletes kalap. Éghasító v. vaskalap. Kelméjére nézve: posztó, selyem-, bársony-, szalmakalap. Kalapot emelni valakinek am. valaki iránt tiszteletet, nagyra becsülést mutatni. Föltenni a kalapot. Fejbe nyomni, félretenni, félrecsapni a kalapot. Le a kalapokkal! Verebek vannak a kalapja alatt, ezt arról mondják, ki gorombaságból le nem veszi más előtt a kalapot. Mindent egy kalap alá vonni akar, azaz, azt akarja, hogy mind egy értelemben legyenek. Minden ember olyan kalappal köszönt amilyen van (km.). Minő kalappal köszönnek, olyannal fogadják (km.). Ezen háznál az asszony viseli a kalapot, am. asszony uralkodik. Ugyan derék állapot, beittam a kalapot. (km.)
"Az adonyi laposon
Leesett a kalapom,
Vedd fel édes galambom."
Népd.
A népdalokban gyakran emlitésbe jön a kalap, majd formájára, majd nyalka viselésére, majd felvirágozására nézve.
"Mit ér az a pörge kalap,
Ha a legény csak egy darab?"
"Nincs kivel hallgassak
Kis madár szavára,
Nincs, kinek bokrétát
Kösse ki kalapjára, stb. stb."
Gyöke valószinüleg a hajlást, görbeséget jelentő kal, mennyiben a régi kalapoknak eredetileg lehajló karimájok volt, de jelenleg is a kalap többféle (le- vagy fel-) hajlással hasznátatik. A lefelé konyuló kalapot v. konyakalapot, máskép silapos kalap-nak hívják. Egyébiránt hasonló hozzá a tót klobuk, török kalpak, persa kola. (Beregszászi).