(kal-am-ty-ú = kal-am-t-ó) fn. tt. kalantyú-t, harm. szr. ~ja. Eredetileg kalantó mint csergetyű csergető, fergetyű fergető, csikoltyú csikoltó stb. Törzsöke értelménél fogva jelent általán görbe, meghajlott alakú eszközt; különösen 1) Forgó fazárt a falusi ajtókon, mely rendesen félhold alakú szokott lenni; 2) Görbe fát, mely a sövényt az ágashoz szorítja vagy maga a sövénytartó ágasfát. 3) Ablakkalantyú, am. ablakfogantó, vagyis görbe végü vas rudacska, melylyel az ablakot kiakasztják. 4) Tisza mellékén marokorsó, marokban forgatni való orsó, melylyel a pakrócznak valót vagy keztyűnek, süvegnek valót is fonják; ugyanez Pécsett: verecsen mintegy összeverő szerszám. 5) Balaton vidékén am. veder vasa, mely a kankalék karikáján megy keresztűl, és félhold alakú. Máskép: kallantyú.