, fn. tt. jobbágy-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. Megvan e szó a héber és arab nyelvben. Héberül am. dolgozott, szolgált; földet mivelt. Arabul , különösebben Istent tisztelt, azaz Istennek szolgált. Magyar hangokhoz közelitőleg kiejtve abad, részesülőben obéd (dolgozó, szolgáló), s arabul abada. 1) Széles ért. szolgálatban levő, szolgálatot tevő személy, ide értve a nemesebb szolgálatot is. Innen királyi jobbágyoknak neveztettek a királyi szolgálatot viselő nemesek, főemberek (servientes regis), tovabbá várjobbágyoknak, kik a vármegyékben állandó hadi szolgálatot tettek (várjobbágyok, servientes castri). Egyház jobbágyai, azaz, papi nemesek. 2) Szorosabb és köz ért. földesurak alattvalója. Telkes jobbágy. A jobbágyokat úr dolgára hajtani. Szegény jobbágy. Az urak vesznek össze, s a jobbágyok haját tépik ki (km.). Szalay Á. Levelestárában már számtalanszor eléfordul ezen értelemben. 3) Legszélesb ért. a fejedelem irányában minden alattvaló. Felségednek legalázatosabb jobbágyai. Midőn régenten előkelő (optimas, optimates) értelemmel is birt, (jobbagiones), ezt inkább jobbad, jobbadja szótól származtathatjuk, vagy jobbág-gal azonosithatjuk. V. ö. JOBBÁG.