, (ját-ék) fn. tt. játék-ot, harm. szr. ~a v. ~ja. 1) Általánosam am. mozgás, foglalkodás, melynek czélja időtöltés, mulatság, testi gyakorlat, ügyesség kitüntetése stb. 2) Különösen oly időtöltési, s mulatsági foglalkodás, melynek alapját komoly tárgyak teszik, pl. hadi játék, lovagjáték, katonásdi; innét a könnyü, s nem komolyan vett dolgokról mondani szoktuk: Ez mind csak játék. 3) Szorosb ért. oly mozgás és foglalkodás, mely mulatságul szolgál, s bizonyos szabályok és mód szerént szokott végbemenni, s melynek mellékes czélja vagy ösztöne győzelmi dicsőség vagy nyereség, ilyenek: szerencse- v. sorsjáték, kártyajáték, tekejáték, ostábla stb. továbbá különféle társasági játékok, pl. bujóska, zálogosdi, lakodalmi játékok. Játékra adni magát. Játékban vesztegetni idejét, pénzét. Játékot nyerni, veszteni. Játékba merülni. Szemesnek való a játék, vaknak az alamizsna, czigánynak a vakló, (km.). 4) Gyermekek, fiatalok kedvtöltései, pl. csigázás, futósdi, hatoska, csibésdi, laptázás, csürközés. 5) Bizonyos játékhoz tartozó eszközök. Egy játék kártya. A gyerekek számára játékokat venni. 6) Az emberi cselekvényeknek bizonyos szabályok szerént rendezett utánzása és eléadása, mások mulattatása és gyönyörködtetése végett, milyenek: színjáték, vígjáték, szomorújáték, daljáték. 7) Átv. ért. jelent a sors vagy vak eset által okozott változást. Sors játéka, szerencse játéka; természet játéka, mit a természet nem rendes szabályai szerént, hanem mintegy szeszélyből hozott létre. 8) Jelent oly ember vagy tárgyat, mely valamely külső erő kénye által hányatik, vettetik, mozgásban van, pl. Az ingadozó nád a szelek játéka. Némely ember mások játéka szokott lenni. Valakivel játékot űzni.