, (il-l-ik, l. IL, [2],); k. m. ill-ětt, htn. ~eni. 1) Közelítő ragu vonzattal am. valamihez odajárúl, odasimúl, s vele öszhangzásba jön, kellő egyet képez. Pásztorhoz bot, katonához fegyver illik. Ezen ruha épen termetedhez illik. A való szóval jobbára fölcserélhető. Úgy illik hozzá, mint bot a tegezhez. (Km.). Igen jól illik a szomju emberhez a boros korsó. (Km.). Úri feleség nem illik a paraszt emberhez. (Km.). Néha am. jól áll, szépen áll, s ekkor tulajdonító ragu nevet vonz. Illik neki a magyar ruha, a bajusz, kalpag. Felható ragu vonzattal am. valamire alkalmas, valamire szánt. Nem illik ebre a bársony nyereg. Illik, mint disznó orrára az arany perecz. Lóra illik a magyar. Reá illik, mint petrezselyem a levesre. (Km.). 2) Szabad, meg van engedve, a társalgási szabályok kivánatinak megfelel. Ezt illik, ezt pedig nem illik tenni. Illik szombatokon jól tenni? (Münch. cod.).
Ezen értelem van a tudniillik szóban is, a latin scilicet után betü szerént visszaadva, s az itt inkább am. kell. Innen Pesti Gábornál is: "Illik-e adót adni a császárnak, mi Károlyi Gáspárnál: "kell-e. Öszvetételei: beillik (papnak, katonának), öszveillik (egyik a másikkal), beleillik (a nyél a fejszébe), ráillik (a példabeszéd).
A régieknél az eredethez hívebben annyit is jelent, mint: illet valakit. "Nem illik neki halál, (Debreczeni Legendáskönyv), azaz: nem illető őt halál.