, (ig-tat-ó) mn. és fn. tt. igtató-t. Mint mn. 1) Birtokba helyező, bevezető. Igtató királyi személy. 2) Hivatalba, tisztségbe, rangba helyező. Igtató biztos. 3) Jegyző, bejegyző. Igtató hivatal. Mint főnév jelent 1) hatósági személyt, kinek különös tiszte a folyó ügyek kivonatát az illető hatósági jegyzőkönyvbe irni; 2) oly személyt, ki más valakit ujonnan nyert birtokába, jogaiba, hivatalába bevezet.