, HÁBORU, (háb-or-ú) fn. tt. háború-t. Régente háboró. Megporejtá a szeleket, és a víznek háboróját. (Increpavit ventum et tempestatem aquae. Müncheni v. Tatrosi cod.). Eredetileg igenév, illetőleg melléknév volt. 1) Általán am. nagy mozgalom, felzavart csend, felzavart nyugalom, felzavart béke. Innen: elmeháború, szívháború; égi háború, szélháború, tengeri háború. 2) Különösen, ellenséges pártok, népek, nemzetek, fejedelmek közötti, s egymás elleni, s fegyverrel üzött, harczokra kitörő vita, meghasonlás. Háborut indítani, viselni, folytatni. Háborúra készülni. Háborúnak véget vetni. Harmincz éves, hét esztendős háboru. Török háború. Polgári háború. Kurucz háború. Harcz és háború! Mi a háború! Csendes háború. Adj uram csendes háborút. Franczia háború. Alkalmazott ért. harag, veszekedés. No hiszen, lesz háboru, ha meg tudja a gazda.