, (nevét a leheléstől, vagyis a lehelési, szivási szervek látszó működésétől vette. V. ö. H betű); fn. tt. hal-at. Megegyezik vele a török balïk a különféle finn családnyelvekhez tartozó: kal, kol, kala, kalla, a wogul kol, kul, chul, az osztyák chul, kul; figyelmet érdemel, hogy a hellénben αλιευς szinte hangban is egyezik a halász szóval, a latinban pedig halec hering nevű halat jelent. A magyarban így neveztetnek mindazon vizi állatok, melyeknek piros, hideg vérök van, uszószárnyakkal birnak, s kopoltyú által lélekzenek. Halakat fogni, tapogatni, besózni, füstölni, szárítani. Tengeri, folyóvízi, tavi halak. Kötélhalak, milyenek a viza, tok, sőreg, melyeket nem bárkában, hanem kötélre fűzve tartanak. Sült, főtt, sós, füstölt, paprikás hal. Szálkás, porczogós halak. Úgy él, mint hal a vízben. (Km.). Úgy néz, mint a sült hal. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni. (Km.). Büdös, mint a döglött hal. Szélesb ért. halnak mondja a magyar a tengeri nagy emlős czetállatokat is: czethal. Czethalakat fogdosni. A csillagászoknál jelenti a barkör tizenkettedik jegyét, melybe a nap február hó vége felé lép, s melyet az égtekéken, naptárakban stb., két hal által ábrázolnak.
Magyarországi halak ismeretesb nevei: ángolna, czompó, csuka, dévér, dörgicse, fogas, galócza, garda, harcsa, kárász, kecsege v. köcsöge, márna, őn, pisztráng, ponty, sigér, süllő, sőreg, tergélye, tok, viza, stb. Öszvetételekben: czápahal, czethal, czigányhal, disznóhal (delphin), ebhal, góbhal, kővágó hal, kövi hal, lepényhal, lófejű hal, menyhal, orsóhal, repülő hal, zsibbasztó hal, tokhal, tőkehal, vargahal.