, (haj-t-ó) fn. tt. hajtó-t. Általán személy, ki valamit bajt, vagyis űz, kerget, terel, forgat. Különösen 1) ki barmokat, pl. ökröket, teheneket, juhokat stb. bizonyos távolságra szegődött bérben terel, máskép: hajcsár. 2) Csősz, ki a tilosban kapott marhákat betereli, innen: hajtópénz, mit a behajtásért fizetni kell. 3) Urbéri vagy más vadászatokban így nevezik azokat, kik a vadakat fölverik, s a vadászok elé terelik. 4) Valamit forgató, pl. kerékhajtó, csigahajtó, köszörükőhajtó stb.