, (ha-ag v. ho-ag, rokonnak tekinthető a sínai áng [altum; extollere], a német steigen, hoch, magyar hegy. V. ö. H betű és HA gyökelem); önh. és áth. m. hág-tam, ~tál, ~ott. 1) Általán, magasra lép, megy, emelkedik. Zsámolyra, székre, asztalra hágni. Uborkafára hágni. Felhágott az uborkafára. (Km.). Aki nagyot hág, nagyot esik. (Km.). "Ha ezt měg nem těszěd, fejed a karóba hág." (Székely népmese. Kriza J. gyüjteménye). 2) Különösen, lép, vagyis lábát felemelvén valamire reá teszi. Rosz fűre hágott. (Km.). Más nyomába hágni. Nyomába sem hághat. (Km.). Behágni a kocsiba. Alá hágni a gödörbe, árokba. Nyakára hágni valakinek, am. erőt venni rajta. Nyakára hágni valaminek, am. elsikkasztani, elkölteni, elprédálni. Rengőre hágni, tájdivatosan am. házasságtörést követni el. Kihágni, am. törvényt szegni. Kihágni a hámból, korlátból. Lehágni a lóról, székről. 3) Mász, magasra megy, különösen fára, hegyre. Meghágni a hegyek ormát. Az árvíz meghágta a legmagasabb partokat. 4) Mondják a hím állatokról, különösen csődörről, bikáról, kosról, midőn nemzés végett a nőstényre ugranak. Hágnak a csődörök, kosok. A bika meghágta az üzelkedő tehenet. V. ö. bővebben: aláhág, át v. általhág, behág, felhág, kihág, lehág, meghág, ráhág.