, (gya-am, rokon vele a magyar tám, továbbá a szanszkrit jam [tart, támaszt], a hellen γαμεω [házasodik; férjhez megyen, mintegy: egyik a másikat gyámolítja], innen: γαμετης [férj], γαμετις v. γαμετη [feleség], a latin geminus stb.) fn. tt. gyám-ot. 1) Tám, támasz, pl. oszlop, gerenda, karó, bot stb. mely valamit fentart, rogyás, esés, dőlés, beszakadás ellen ótalmaz.
"Gyámkar ápolgatta szülőm gyöngeségét,
Mégis lángzó erőt szívtam hű kebelén."
(Talány a borról Kölcseytől).
2) Átv. ért. segitség, melyet gyöngének, erőtlennek, magával tehetetlennek, betegnek stb. nyujtunk. 3) Kiskoruak vagyona, jogai, nevelése felől gondoskodó személy. V. ö. GYÁMATYA, GYÁMANYA.