, fn. tt. gyěp-~t. Tömöttebb ajakkal gyöp, gyöpöt. Rokon a gyap gyökkel, s jelent eredetileg szinte valamely lágyat, puhát. V. ö. GYAP.
Megvan különösebben a latin cespes szóban; ide tartozóknak tekinthetők a hellen δαπις, ταπης, német Teppich stb. szók is, melyekben szinte a gyep vagy gyap, (= lágyság, puhaság) értelme rejlik. 1) Telek vagy föld, melyet sem vetés alá, sem kaszálóul nem használnak, hanem vagy nagyobb vagy apróbbféle marhának legelőül szolgál, vagy épen használatlanul parlagon áll. Kihajtani a libákat a kert alatti gyepre. Feltöretni, s kölessel bevetni a gyepet. Fene húzza ki a gyepre, am. dögöljön meg, s nyúzzák meg a gyepen. Utról kitérni a gyepre. Gyepeken tört kocsiutak. 2) Apró és hol sürübb, hol ritkább tenyészetű fű, mely az elhagyott miveletlen földet benövi. A ludak, libák felcsipkedik a gyepet. Gyepen legeltetni a lovakat. Sárgacsikóm kivezetem a gyepre, Gyöngyharmatot leveretem a földre. (Népd.). 3) Füvestül felhasogatott földréteg, melyet máshová általtesznek. Gyepágy. Gyeppel kirakni a kerti utak mellékeit. Gyeppel behúzni a faalatti földpamlagot. Gyeppel kirakni az árokpartokat.