, (gán-cs v. gám-cs, l. itt alább 1) alatt) fn. tt. gáncs-ot. 1) Jelent akadályt, különösen melyet valaki a menő utjában tesz. Innen gáncsot vetni valakinek, am. lábát elébe tartva akadályozni vagy épen földre ejteni. Mátyusföldén gancs vagy kancs. Ennélfogva a gáncs gyöke eredetileg egy a kam, gam, gyökökkel (kampó, gamó, az olasz nyelvben is gancio, am. horog), s tulajdonkép gámcs am. gamcs, kamcs, mert midőn gáncsot vetünk, lábunkat csakugyan kampó módjára meghajtjuk. 2) Szélesb ért. tövis, tüske vagy akármily útban álló, feltartóztató akadék. 3) Átv. ért. hiba, valaminek kitünőleg rosz tulajdona, melyben fenakadunk, mit szó vagy észrevétel nélkül nem hagyhatunk. Gáncsot találni valamiben, am. olyannak találni, miben megütközünk, megbotránkozunk. Nincs oly szép személy, kiben valamely gáncs ne volna. (Km.).
A csagataj nyelvben gïncsï v. guncsï valamely gáncsfa, t. i. azon lovaknak, melyek csótárjokat szokták rágni, nyakuk alá egy darab fát kötnek, hogy hozzá ne érhessenek a csótárt rágni; a kutya nyakába is kötnek egy ily fadarabot, hogy kötelét szét ne harapja s el ne mehessen. (Abuska).