, fn. tt. faj-t, tb. ~ok. A fi, fiú szóval rokon mind hangra, mind értelemre. 1) Származék, ivadék, valamely törzsöknek ága. Keleti, nyugoti faj. Magyar faj, német faj. Szláv faj. Innen: fajhalak, melyeket szaporítás végett a halastóba eresztenek; fajvessző, azaz a fának tenyésztésre, oltásra való vesszeje, hajtása. A jó faj idején kimutatja magát. (Km.) Különféle faju lovak, juhok. 2) Természettanilag, állatok, növények vagy ásványok külön alosztálya, melynek egyénei bizonyos jegyekre nézve egymáshoz hasonlók, s mely jegyek a felsőbb osztály (genus) minden egyéneire nem illenek, pl. a tyúkok osztályának fajai: a gyöngytyukok, górtyukok stb. 3) Átv. ért. am. féle, minemüség, osztály, rend. Ezen faj embereket nem szenvedhetem, kik szemben dicsérgetnek. Ilyen fajból nekem is van két fegyverem. Eléjön már a régi halotti beszédben: fojanec = fajának.
Származékai: fajlik, fajos, fajta, fajtalan, fajú, fajúl, fajzik stb.
Öszvetételei: fajtó, fajvessző, kutyafaj, növényfaj stb.