, ih. és igekötő. Rokonok vele közelebbről 1) a mennyiben mozgást jelent, a szanszcrit il, a német eilen, a hellen ελαω, ιαλλω, holland ylen, franczia aller, svéd ila, dán ile stb. 2) mennyiben folytonosságot, teljességet jelent, a szanszcrit alisz (sok, tele), alan (fölötte), al (tölt), latin alo, hellen ελω, λυω, ειλω, ουλος, ολος, német: all, viel, voll, csagataj, ulug v. uluk (nagy), ulub, (nővén. Abuska) stb.
Jelent 1) általán mozgást, bizonyos helyről kimozdulást, legyen ez távozás, vagy közelítés, pl. ne menj el, jőj el, vigyétek el, hozzátok el; s használtatik indulatszóul is, mely távozási kemény parancsra mutat. El innen! El a harczba! 2) Folytonosságot időben és térben, vagyis tartósságot, és terjedelmet. Elbámultam. Elálmélkodánk. Eladdig vártunk. Papírpénzzel elárasztani az országot. Elborítá az árvíz a mezőket. Különösebben 3) valamely fogalomnak igehatározókban nyomatosbitására szolgál, s ekkor nagyon, fölötte, egészen értelemmel bírván felső fok gyanánt áll. Elannyira szerettem őt. Elvégre megtörtént, mit vártam. Elmessze távozott. Elkésőre. Elvalahára. És jövének mind elhozzáiglan. A templomnak soperláha ketté szakada felől mind elaljaiglan. (Tatrosi codex). Kiváltképen igeszókkal és származékaikkal öszvetéve jelent teljességet, teljes elvégzést, valami egészet, befejezést, sőt a tárgyhoz képest mértéken túl levőt, tulságost is; melyeknek számtalan példáit láthatni a következő öszvetételekben.
Ha mint igekötőn a hangsúly ő rajta fekszik, akkor az ige előtt áll, és pedig vagy közvetlenül, pl. Elmegyek Budára, s téged is elviszlek magammal; vagy közvetőleg, mely esetben csak mellékes hangsúlylyal bir. El soha nem fogadom ajánlásodat. Ha pedig a hangsúly a tiszta igére, vagy más szóra esik, rendszerént az ige után jő, pl. Holnap (nem máskor) megyek el Budára, vagy Budára (nem máshova) megyek el holnap.
Minthogy pedig a meg igekötő szinte mint az el valami egészet, bevégzettet jelent, innen fejthetjük meg, régi iratainkban miért cseréltetik fel e kettő egymással, péld. Mikor megvégezte (ma: elvégezte) volna Jézus e beszédeket. Meghagyja (ma: elhagyja) ember atyját és anyját, azért kiket Isten egybeszerketett, ember meg ne válaszsza, (ma: el ne válaszsza). Elfeledkeztek (ma inkább: megfeledkeztek) kenyeret venniök. (Tatrosi codex). Ma is életben vannak: el- és meggondoltam, el- és megismerem, el- és megérkezik, el- és megérteni.
Mindazáltal némi fínom árnyalat látszik a kettő között, pl. nem mondjuk: elgazdagodni, hanem meggazdagodni, ellenben: elszegényedni. Így elnémetesítni más értelmű mint megnémetesítni, valamint elmagyarosítni és megmagyarosítni is. Az el igekötőt az használná, kinek nincs inyére a magyarosodás vagy németesedés, a meg-et pedig, ki azt óhajtja, szereti. Így elhízott és meghízott sem egyenlő jelentésűek. Amazt épen nem lehetne kedvező értelemben mondani. Megöregedett és elöregedett szók közt az utóbbi az öregedésnek szintén nagyobb fokát vagyis korát jelenti. Megérik valamely gyümölcs am. érettségre jut; elérik am. túlérik. Megérni valamely jövő időt vagy kort, szokottabb mint elérni, de ez is megállhat; hanem eléri helyett, (pl. eléri az agár a nyúlat) nem jó volna: megéri. Számtalan példát hozhatnánk fel, de erre itt nincs szükség, mert az egyes czikkeket igyekeztünk lehető bőven tárgyalni.
Ugyanezen el gyök illetőleg l hang számtalan más szók, ragok és képzők alkotásában is nagy szerepet viszen, péld. a mennyiben mozgást jelent: ill-an, v-ill-an, ol-d, h-ull, m-úl, k-ull-og, cs-el, f-el, ny-il, ny-ul; így: száll, kél, küld, szél, túl, által (el-túl) dúl, vál, villan, csillog, mállik, ballag, bolyog, billeg, pille, ból ből, (ba-el) ról ről, tól től ragok stb. a mennyiben folytonosságot jelent: él, ül, áll, hely, jel, tele, tölt, föld, völgy, mély, mell, bél, bel, való stb.
Nyomatosság végett a régiek szerették az igekötőkkel hozni kapcsolatba: el-be v. el-bé ("elbéjöttünk nagy örömmel," egyházi ének; "vígy elbé engem," Pesti Gábor); hasonlók el-fel, el-ki, el-alá, el-szét. Lásd az illető helyeken.
A székelyes és palóczos tájejtésben az l mássalhangzó előtt vagy a mondat végén elesik s az e vagy hosszúvá ( v. ê) vagy ikerhangzóvá (eü, eö stb.) válik: elment = êment v. eüment stb.
Részletesebben értelmezve l. alább különféle származékaiban.