, (ej-t-és) fn. tt. ejtés-t, tb. ~ěk. 1) Cselekvés, melynél fogva valamit be-, le-, el-, meg-, kiejtünk. Tőrbe ejtés. Kétségbe ejtés. Le-, el-, meg-, kiejtés. 2) Nyelvtanilag a szónak vagy betünek hangoztatása, kimondása. Hangejtés, szóejtés, beszédejtés. 3) Szinte nyelvtanilag, a név ejtegetésében vagy ragozásában egyes eset, pl. tárgyejtés, alanyejtés, tárgyeset, alanyeset helyett. V. ö. EJT.