, (egy-ez-mény) fn. tt. egyezmény-t, tb. ~ěk. Általán, gondos, és mesterséges illesztésből eredett öszveillés. (Harmonia). Különösen 1) A zenészetben többféle hangoknak kellemes egyesitése. (Harmonia musica). 2) A festészetben, midőn nincs benne semmi kirivó szinezet, az alakzatok öszveillők, a kifejezés megfelel a kiállítni szándéklott tárgynak stb. 3) A bölcselőknél, a mindenség valamennyi lényeinek oly viszonya egymás között, melynél fogva a végczélra egyesűlnek. Észtani egyezmény, azaz a gondolkodásnak általános főelve, melyet másképen ellenmondás elvének neveznek. (Köteles Sámuel Logikája. Nagy-Enyed 1830. 40. §.). Erkölcsi egyezmény, két vagy több egyén gondolkozása, akarata, és hajlama között. Jogtani ért. a végrehajtott egyezés.