, (egy-es) mn. tt. egyes-t, v. ~et, tb. ~ek. 1) Egy külön véve; magánálló. Egyes ember. Egyes ház. Egyes élet nem lehet bú nélkül. (Km). Egyes veréb. 2) Egy számból álló, egy (arab vagyis hindu) jegygyel írt. Egyes szám a számtanban, milyenek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9. (Különbözik összeírva. l. EGYESSZÁM). Azután jőnek a tizesek, ezeket követik a százasak, tovább az ezresek stb. 3) Ami csak egyszer történik. Egyes hivásra nem is mozdúl. Egyes intésre nem fizet. 4) Használtatik nyomatosságul is némely egyet, egyedűlit jelentő szók előtt, pl. ezen mondat: egyes egyig annyit tesz: a legutolsóig bezárólag, máskép: egytől egyig vagy egy lábig. Egyes egyig odavesztek. Egyes egyedül.