, kisded alakban ds, (kiejtve dsé) hetedik bötü a magyar ábéczerendben, s a mássalhangzók között ötödik. Az elegyült bötük, illetőleg egymással öszveforrt hangok egyike, mivel d és s vagy zs bötükből és hangokból vegyült. Ezen bötü csak kevés, részint idegen származásu szókban fordul elé: mindazáltal, mert önálló hangot fejez ki, s ejtését a magyar hangszerve általán megszokta, s mert bizonyos idegen pl. török és más ázsiai szók átirására alkalmas, bötüink sorába fölvettük, valamint a ly-t, mely a gyökök elején még ritkább, s csak a képzőkben divatozik; de amire nézve a ds szegényebb, mert egy-két szót kivéve, mint: bandsa, findsa, lándsa, handsár, alig fordul elé. Tájejtés szerint majd gy-re változik, mint: dsadsa, gyagya, dsindsa, gyingya, majd cs-re, mint: dsida, csida, majd zs helyett áll, pl. dsiger, zsiger.