, (dag-ály) fn. tt. dagály-t, tb. ~ok. Tulajdonkép, dagos állapot, vagyis a testnek azon tulajdonsága, midőn rendkivül, és szokatlanul ki van terjedve, fölfúva, pl. vízdagály. Apály és dagály egy szóval: czikab. Fardagály, kitömött, vagy kövér far. Átv. ért. gög, kevélység, felfuvalkodás, mivel a gőgös emberek mintegy dagadozni látszanak. Továbbá: a beszédben és irályban, a kicsiszerü tárgyaknak tulzott nagyítással eléadása, képes kifejezésekkel és mondatokkal halmozása.
A törökben dalga am. vízdagály, hullám (Woge).