, (dics-ő) mn. tt. dicső-t. 1) Tiszteletet, hódolatot érdemlő, híres, nevezetes. Dicső vezér, dicső fejedelem. 2) Magasztos, fenséges. Dicső gondolat, dicső mű, dicső dolog. 3) E magasztaló szó a köz beszédben holmi csekélyebb dolgokra is alkalmaztatik, s jelent annyit, mint derék, jeles, jó. 4) Az elbeszélő, vagy történeti nyelvben jelző gyanánt használtatik a történet hősének neve előtt, pl. Dicső Mátyás vagy, Mátyás dicső uralkodása alatt. Dicső királyaink, dicső eleink. Dicső emlékezetű.