, (dics-ér) áth. m. dicsér-t. 1) Valamely személynek, tárgynak, tettnek becsét, érdemét eléterjeszti, magasztalja, hireszteli, dicsőnek hirdeti. A jó portéka maga dicséri magát. (Km.) Minden czigány a maga lovát dicséri. (Km.) Eldicsérni, feldicsérni, megdicsérni, öszvedicsérni valakit vagy valamit. Napot nyugodva (v. enyészve) dicsérj. (Km.) Különösen élünk ez igével az Istennek, és isteni tulajdonságoknak magasztalására. Dicsérjétek az Úr nevét, dicsérjétek szolgák az Urat. (134. Zsolt.) Dicsértessék a Jézus neve. Dicsérjük a Jézus nevét, igyuk meg a tőke levét. (Áldomás). 2) Néha szükebb értelemben am. jóváhagy valamit. Hogy eljöttél, azt dicsérem benned. Dicsérem ezen gondolatot.
Képzésre nézve alig van nyelvünkben mása. Egyébiránt e tekintetben hasonlók hozzá az él képzőjü igék: tökél, segél. Igér már am. ige-er, ismér = isme-er. valamint eszmél = eszme-el.