, (di-ad-al) fn. tt. diadal-t, tb. ~ok. 1) Győzelem, mely a győztesnek hatalmat, dicsőséget, hódolatot, jutalmat szerez, (triumphus). Diadalt nyerni, v. venni valakin; diadalra törekedni, vágyni. 2) Hadi innepély, melyet a győztesek a szerencsés csata után ülnek. Fényes diadal. Diadalt ülni. Diadallal beköltözni a várba, városba. Tizszerannyi volt a török, mint a magyar, s diadalt csak úgy nyere, stb. (Kisf. S.).
Képzésre rokonai: viadal, riadal, és vékonyhangon, eledel. Valamint riadal törzse: riad, önh. ige, hasonlóan okszerüleg állítható, hogy a diadal törzse diad, melyből lett részesülő diadó, s ebből diadal. Egyébiránt részletesebben l. ~L, képző.