, fn. tt. diák-ot. 1) Iskolai tanuló, növendék. Kis diák, nagy diák; pesti, debreczeni diák. Diákot hasznáért nem érdemes tartani. (Km.) A pap is csak egy diák volt. (Km.) Szegény diák, garabonczás diák, kicsapott diák, fűzfa diák, csavargó diák. Ma diák, holnap katona. 2) Latin, római; de ezen értelme már-már kiavulóban van. 3) Az orosz hitü magyaroknál: kántor, v. éneklő, tulajdonkép: diaconus. 4) Szokás volt a régieknél az irástudó embereket általán diák néven híni. János diák, iródiák, (notarius, literatus). Ferencz diák. Gábor diák mélyen elmerülve, ül a lóczán, egy nagy könyv előtte. (Vörösm). A régibb magyar mesteremberek így hívták tanítványsegédeiket. Mihály diák, adja kend ide azt a mustát.
Tájejtéssel: deák, a törökben dejakdse. A hellen διακονος-ból eredett a latin diaconus, mely am. egyházszolga, s ezekből aztán alkalmasint a magyar diák. Megjegyzendő a hellen διδασκω is, mely am. tanulok.