, (dél-cz-eg) mn. tt. délczeg-ět. Mondatik 1) emberről, kinek járása kelése, magaviselete bizonyos büszkeséget, erejének önérzetét mutatja, pl. délczeg ifju, délczeg katona. 2) Lóról, mely büszkén hordozza urát, melyet nem mindenki bír zabolán tartani; különbözik a szilaj-tól, mert a szilaj vad, s általán féket nem szenvedő, de a délczeg csak mintegy játékból pajkosságból hánykolódik, mint a kitanult úri s katonai paripák tenni szoktak. 3) A régieknél jelentett ménesbeli lovat. 4) Szorosabb ért. ellenszegülő, ellentörekvő. Délczeg akarat. (Pázmán). Némelyek véleménye szerint a szép termetre s magatartásra vonatkozó deli, mások szerint a dölfös szóval hozható rokonságba. V. ö. DÉLCZ.