, fn. tt. déd-ět. A fölmenő nemzedéki ágban negyed ízigleni ős, t. i. nagyapámnak vagy nagyanyámnak nagyapja vagy nagyanyja, ezen fokozat szerént: apa, nagy apa, ős- vagy szépapa, dédapa. Dédős, dédük. Némely régi iróknál csak nagyapa is értetik alatta. Dédapa (avus), dédanya (avia).
Rokonainak tekinthetők a szláv ded, dede, dedo, a török dede (nagyapa), arab, perzsa, dsedd, dsed, a szanszkrit tátasz vagy tétesz, (apa), továbbá a hellen τεττα (apa), τηϑη (nagyanya), τηϑις (nagynéne), héber (nagybátya), czigány dáde (apa). Általán rokonítható azon árja és altaji szókkal, melyekben d vagy t mássalhangzó rejlik, s atyát jelentenek. V. ö. ATYA.