, fn. tt. czimborá-t. 1) Pajtás, ki valakivel jó, vagy rosz czélra megegyezett, szerződött. Erdélyben s a Tisza mellékén czimboráknak hivják egymást oly gazdák, kik marháikat öszvefogván egy szekérbe, köz erővel végzik munkáikat. Jó czimbora, hív czimbora. Igyál czimbora! A czimbora tehát szorosabb és belsőbb pajtás, ki nem csak társalgásban, hanem bizonyos ügyek és dolgok végrehajtásában társunk. 2) A régieknél, például Faludi Ferencznél am. czimboraság, belső pajtásság, szerződésen alapult társaság. Egy czimborában lenni; más czimborához tartozni. Eredetileg lehetett: czim-pár v. czím-párja, azaz czímben, polgári állásban pár, barát, társ; lehet annyi is, mint csín-pár, azaz csínban és csínben, vagyis jó és rosz tettben párom, barátom, s ma is ez a legdivatosabb értelme; még egy harmadik elemzése: szívpár, szívem párja, szűm párja; némely szójárásokban: szimbora. A hellen συμπςασσειν-ből származtatása erőtetettnek látszik. Eléfordul a román nyelvben: szimbriás.