, (bány-a) fn. tt. bányát. 1) Általán föld alatti hely, üreg, mélység, melyből ásványokat vájnak, túrzanak, ásnak, fejtenek. Sóbánya, melyből sót vágnak, kőbánya, melyből köveket fejtenek, kőszénbánya, stb. Különösen, oly hegyek gyomra, ürege, melyekből érczeket ásnak. Aranybánya, ezüstbánya, rézbánya, továbbá oly helységek és városok neve, melyek ilyetén bányákkal bővelkednek. Selmeczbánya, Körmöczbánya, Bakabánya, Bélabánya stb. 2) Tájszokásilag: érczes fürdő. 3) Hevesben így nevezik néhutt azon gödröt, melyben a vályognak való agyagot tapossák, továbbá a sertések feltúrt fekhelyét.
Az első pont alatti érteményben a latin fodina szónak felel meg, s valószinű, hogy valamint ennek gyöke fodio (ások, vájok), hasonlóan a bánya szóban az ásás alapfogalma rejlik, t. i. áj váj am. ás, honnan vája, melyből lett ványa, mint borju bornyu, varju varnyu, stb. továbbá a v-nek rokon b-re változtával: bánya, mint: vakcsó bakcsó, vacsora bacsora, Valent Bálint, olyvá olybá stb. miszerint bánya annyi volna mint vája, (fodina). A második pont alatti érteményben rokonok vele az olasz bagno, franczia bain, latin balneum, hellen βαλανειον. Mind az ásványokra, mind a fürdőre vonatkozó bánya megvan a szláv nyelvekben is. Akik azon alapfogalomból indulnak ki, hogy a bányák a föld belsejében léteznek, véleményök oda megy ki, hogy e szó gyöke be, melyből lett bény, bénye, mélyhangon bánya. Talán a Bénye helységek neve is innen származott, legalább az Esztergam megyei Bény ásványos gyógykútjáról ismeretes a maga környékén.