, fn. tt. bán-t, tb. ~ok. Így neveztettek hajdan a magyarországi végtartományok kormányzói, főnökei, mint: macsói, temesi, szörényi bán, és a maig fönálló, horvátországi bán. Eredetét némelyek a baján avar szóból magyarázzák, mely annyit tett nálok, mint khagan, azaz vezér, mások a boján horvát szóból, mely hatalmas embert jelent; némelyek a pán (úr) tót és cseh szóból. Előfordul különösebben a persa nyelvben, tökéletesen egyező kimondással: bán (a zendben és szanszkritban: van), melyet Vullers szókönyve így értelmez: possessor, dominus, vir magnus, illustris, dux; és öszvetett szók végén: custos (gondviselő, bánó), pl. bághbán kertész (kerttel bánó), darbán ajtónálló (ajtóval bánó). Innen ered talán ispán = ősbán is. A mongol nyelvben uvan vagy van am. fejedelem (Fürst).
Több helység neve is mind Magyarországon , mind Erdélyben, melyek már XIII. századi oklevelekben és a Váradi Regestrumban is előjönnek. Öszvetételekben: Bánfa, Bánfalva, Bánffi-Hunyad, Bánhalma, Bánháza, Bánhegyes, Bánhida, Bánhorváth, Bánkeszi, Bánlaka, Bánpataka, Bánréve, Bánszeg. Mikből megtetszik, hogy e név régtől fogva divatos és igen elterjedt vala a két magyar hazában.