, (bál-vány, vagy áll-vány) fn. tt. bálvány-t, tb. ~ok. Általán bizonyos alakot képező szobor, vagy czobor, pl. kapubálvány, mely a kapuszárnyát ragasztókép tartja, s teteje fejet ábrázol; bálvány a borsajtóban, felálló rovátkos henger; szárazmalmi bálvány, a kerék tengelye. Ezekből látszik, hogy gyöke eredetileg áll, melyből lett: állvány, előtéttel bálvány, s megfelel neki alapfogalomban a latin statua a stando. Lóth felesége sóbálványnyá vált. Innen átv. ért. hamis isteni alakot képező faragvány, öntvény. Bálványokat imádni. Bálvány előtt térdepelni. Arany, kő bálvány. Úgy áll, mint bálvány. A képet nem arany, hanem az imádás teszi bálvánnyá.
"Isteni kéz maradványa!
Égő szivemnek bálványa.
Népdal.
Némelyek szerint a bibliai (baál) szótól, mely latinosan Belus, pogány isten neve, vette volna e második értelmét, valamint a szláv balvan, bolvan, román bolovan is.