, fn. tt. bak-ot. 1) Szélesb ért. hímnemű állat, nevezetesen némely madárneműek közől, mint: bakpáva, bakgalamb, bakrécze, bakpulyka. 2) Szorosb ért. a kecske, zerge, őzféle állatok híme: bakkecske vagy kecskebak, bakzerge, bakőz. Bakszag. Büdös mint a kecskebak. Megitták a bak árát. Km. Bakot lőni, szarvas hibát követni el. Egy bakot nyúzni, mindig ugyanazon dologról beszélni. Bakot fejni, sikeretlen, haszontalan munkát tenni. Átv. ért. a kecskebak szarvait véve alapul 1) Mintegy szarvakkal ellátott kétágu nyeles eszköz, melyen holmi terhet, pl. fűteni való fát hordani szoktak, máskép: kecske. 2) Az ácsok négylábu állványai, melyekre a munkába vett gerendákat fektetik. 3) A hintónak karos eleje, melyen a kocsis ül, továbbá szintén karzatos hátulja, melyre holmit rakni lehet. Bakra ül a kocsis. Szénát, zabot rakni a bakra. Fölkapni a bakra. Bakon ülő kis eb. 4) A takácsoknál az osztováta azon része, melyre a fonalat föltekerik. 5) Az égi állatkörnek, azaz naputjának azon csillagzata, melybe a nap december 21-kén lép.
Ezen szónk a legtöbb hindueurópai nyelvekkel közös; szanszkritül: bukka, svédül: bock, bagge, dánul, hollandul: bok, francziául: bouc, németül: Bock, wendül: bak, latinul fordítva: caper, finnül: pukki stb. Ha szarvas, illetőleg bökő tulajdonságát veszszük alapul, rokon vele a magyar bök és bika, a latin pungo, franczia piquer, szlav pichnem, finn pökin, pukkaan, stb. ha pedig bekegő hangját, hasonlók hozzá a magyar bekeg, mekeg, makog, a szanszkrit bukk, a latin buccino, a hellen βανζω, stb.