, (ap-ad); önh. m. apad-t, htn. ~ni. Mondatik minden folyékony anyagról, midőn részei lassanként elpárologván, elébbi magassága fogy, illetőleg alább száll. Ellentéte: árad, dagad. Különösen apadnak a vizek, folyók, patakok, tavak. Apad a Duna, a Tisza. Se nem apad, se nem árad. Átv. ért. apad a tehén tőgye, midőn teje megfogyatkozván öszvelappad. Kiapadnak a könyek. Apad a dudorú, tömött, kövér test, midőn lapossá lesz. Apadt faru, mellü, arczu vén asszony. Apadt ülepű. Képes kifejezéssel: Kiapadtak fejéből a gondolatok. Kiapadott vala a szöme, az az kifolyt. Debreczeni legendás könyv.
Mennyiben az apadás bizonyos mélyedéssel, sülyedéssel, alászállással s lapulással jár: valószinű, hogy nem egyéb, mint a lappad, lapúl szók csonkított változata. Vékonyhangon rokona: eped, mely színtén a test apadását, soványodását, öszveesését hozza magával. A szláv nyelvben opad főnév jelent leesést, különösen napestet, napnyugotot. Ezen fogalmi és hangtalálkozás ugyan meglepő, de tudni kell, hogy például a szláv opad elemezve o és pad, mert padnem = esem, de a magyar apad elemezve ap-ad, melyből lesz átható: ap-aszt, és így elemekre nézve különbözők. V. ö. AP, (2).