, (and-al-od-ik); k. m. andalod-tam, ~tál, ~ott, par. ~jál, htn. ~ni. Igen szép kifejezése a lélek azon foglalkodásának, midőn a külső tárgyaktól mintegy megváltva önmagában kezd merengeni, s homályos, de gyöngébb nemű öröm vagy búérzelmekre gerjed. Az ifju szív, a szépet érző kedély, a szerelem titkos lángjától hevülő lélek andalodik el kiváltképen. Ez ige működésében kevés erő, de annál több kedélyesség, gyöngédség mutatkozik. A költői kifejezések egyik ékesebb gyöngye.