, (al-á-az-at-os) mn. tt. alázatos-t vagy ~at, tb. ~ak. Aki önmagát és érdemeit túl nem becsüli, sőt mások irányában magát kevesebbnek tartja; nem fenhéjazó, kitüntetést nem követelő, önakaratát másokénak alávető, igénytelen. Ellentétei: kevély, rátartós, büszke, daczos, követelő stb. Alázatos magatartás. Alázatos könyörgés, esedezés. Mennyiben ezen tulajdonságot tettetni is lehet, átv. ért. jelent sunnyogót, alattomost, képmutatót, innen a közmondás: alázatos macska nagyot ugrik. Minthogy ezen szó a társalgási nyelvben, kivált a köszöntésekben gyakran előfordúl, rövidítve alás-t szoktak használni: alás szolgája.