, (al-á-az-at-os-ság) fn. tt. alázatosság-ot. 1) Belső lelki, kedélyi tulajdonság, melynélfogva valaki önmagáról, érdemeiről szerényen vélekedik, nyilatkozik, magát túl nem becsüli, kitüntetést nem igényel, nem követel, másoktól függeni nem vonakodik. 2) Keresztényi erkölcstanban erény, mely szerint az ember, ami jót cselekedett, Isten kegyelmének, segítségének tulajdonítja. Ellentétei: büszkeség, kevélység, fenhéjazás, nagyravágyás stb.