, (al-ap) fn. tt. alap-ot, harm. személyr. ~ja. 1) Anyagi, érzéki tekintetben azon térszin, mely fölött valami áll, nyugszik, mintegy a rajta levő dolog talpa, feneke, pl. ház alapja, azon tér, vagy különösen készített talapzat, ú. m. falazat, karózat stb. melyre a házat építik. Erős, gyönge, szilárd, porhanyó, széles, keskeny alap. Kőalapra, homlokalapra építeni. Alapról ujonnan emelt ház. Alapig lerombolt vár. Letenni valamely épület alapját. 2) Átv. ért. valamely erkölcsi vagy szellemi dolog kezdetének, fölállásának, létezésének, tartósságának szükséges kelléke, melyre az mintegy anyagi fenékre, talpra van fektetve. Igazság az országok alapja, mert nélküle az országok föl nem állhatnak. Intézet pénzalapja = azon tőkepénz, melyből az fölállíttatott, s melynek kamatából föntartatik. Megvetette szerencséje, boldog jövendője, vagy romlása alapját. Különösen jelenti azon észbeli tételeket, elveket, melyekre a tudományok épülete s rendszere, mintegy alapra van építve. Állitás, vitatás alapja. Vád, védelem, itélet alapja. Továbbá am. ok. Alapnélküli gyanú, félelem, remény, boszonkodás.
Gyöke a mélyebb helyzetre, irányra vonatkozó al; s kěpzése hasonló a köz-ep, ter-ep, ül-ep szókéhoz. Hasonlék szerint lehetne a föl-ből föl-ep (superficies).