, fn. tt. alafá-t, tb. alafá-k. Jóformán kiavult szó. 1) Bizonyos élelmi, ételbeli adag, mérték. Katonák alafája. 2) Javadalom, jutalom vagy alamizsna, mennyiben élelmezésre szolgál. Zsiros, gazdag alafa jutott neki.
Bízd a jövendőkre érdemed jutalmát,
Ha szolgáltad, időd vékony alafát ád.
Rimay János a XVII. századból.
Kéregetők, koldusok alafája. 3) Méltóság, hivatal, tisztség.
Minthogy a két első pontnál fogva eleségre, élelemre vonatkozik, véleményünk szerint gyöke él, melyből eledel származott, s melynek részesülője élve máskép eleve, vastaghangon lesz alava alafa = amivel élünk, étel, eledel. Hasonlóan a csel gyökből lett cselve cseleve, cselefente, csal-va csalava, csalfa, csalafinta. Mennyiben a tisztség, hivatal szintén bizonyos dijjal, javadalommal mint az élet föntartása eszközével szokott járni, átv. értelemben ezt is ugyanazon gyökből származtathatjuk; de másfelől, minthogy a méltóságnak, hivatalnak nemesebb oldalát az előkelő, felsőbb állás teszi, nem valószinűtlen, hogy az ezen értelemben vett alafa gyöke azon el, melyből első és eleve (prior, prius) eredtek, mely vastaghangon szintén, mint amaz, alava alafa = előkelő rang, állapot. Egyébiránt hasonlók hozzá az élelemszert jelentő hellen αλφι és a török olufe, ulefe, ölüfe, am. hivatal, díj, alamizsna. Mongolul s tatárul szintén alafa.