(al-á), helyhatárzó, s oly helyre mutat, mely más valamihez képest leebb áll, fekszik, s megfelel e kérdésre: hová? Személyragozva: alám, alád, alája, tájszokásilag: alaja. Ellentéte: fölé, fölém, fölěd. 1) Névutó, mely alkalmazásban ezt teszi: azon helyre, helyzetbe, tájra, vidékre, mely fölött magasabban álló valami létezik. Ágy alá bujni. Sátor alá ülni. Esernyő alá állni. Kosár, borító, véka alá rejteni valamit. "Nem gyújtják meg a szövétneket, hogy véka alá tegyék. (Biblia). Jelenti néha a határozott név környékét, közelét. Szigetvár alá szállott Szulimán császár. Buda alá siettek a törökök. Midőn ja személyragot vesz föl, leginkább a költő nyelvben nak nek ragú viszonynevet vonz: fának alája feküdt; víznek alája merűlt, vagy így is: alája feküdt a fának, alája merűlt a víznek. Ezekkel és ilyenekkel azonban igen csínján kell élni. 2) Igehat. és igekötő, mint olyan fokoztatik: alább, legalább. Ellentéte: föl, fölebb, pl. Ki föl, ki alá. Km. Alá is út, föl is út. Km. azaz mehetsz, amerre tetszik, takarodjál! Fölebb verni, alább adni valemely árut. Aláfelé, fölfelé. Amoda alá. Oda alá a pusztán = alatt. Messze alá. Legalább három ěvvel ezelőtt = nem kevesebb három évnél, hogy történt. Legalább hallgass, ha nem figyelsz. Mint szorosan véve igekötő az illető igével és származékaival egy szót képez. Aláfoly a víz. Alászáll a bor ára. Alájön a hegyről. Alányújtja kezét. Alánő, mint az ökör farka. Km. Aláirás, alávetés, alárendelés, stb.
. . . . ott, hol a
Szirt forrása magasról
Tajtékozva szökell alá.
(Kazinczy F.)
Raga á azon va vagy vá, vagy a, mely van hová, tájdivatosan ejtve, összehúzottan: há szóban is.